Projekt bemutatása

Projektünk átfogó és kiemelt célja, hogy a közszolgáltatások színvonalának emelésével, az egyes szolgáltatások elérhetőségének megkönnyítésével, valamint a megfelelő tájékoztatás megvalósításával fejlesszük a konzorciumban résztvevő településeink lakosságának egyéni és közösségi cselekvőképességét. A konzorcium tagjai a következők: Abaliget Község Önkormányzata, Bezedek Községi Önkormányzat, Bükkösd Községi Önkormányzat, Istvándi Község Önkormányzata, Molvány Község Önkormányzata, Nemeske Község Önkormányzata és Töttös Község Önkormányzata. A projekt megvalósítása által formálni kívánjuk a járást és a térséget meghatározó kulturális bázishoz való viszonyulást a lakosság körébe. Úgy véljük, hogy a cselekvőképesség aktivizálása, az egyéni és a közösségi motiváció megteremtése és annak hosszú távú fenntartása csakis ezen kulturális bázishoz való viszony pozitív irányú szemlélet formálásával valósulhat meg. A helyi igényekre reflektálva, az egyes célcsoportok életkori sajátosságainak, érdeklődésének figyelembevételével szeretnénk elérni a megvalósítás során azt, hogy a konzorciumban lévő településeinken élő emberek tudatosabban viszonyuljanak az önmagukban és a közösségükben rejlő erőforrásaikhoz és kulturális javaikhoz. A fentiekben foglalt átfogó célkitűzések, és az elvárt eredmények teljesülésének érdekében projektünk komplex és gyakorlati beavatkozást kíván megvalósítani, amely értelemszerűen pozitív irányban képes hatni a már meglévő közszolgáltatások színvonalának emeléséhez is. Továbbá a projekt azon tevékenységei, amelyek elősegítik a célcsoportok egyéni és közösségi cselekvőképességének dinamizálását és a lokális kulturális bázishoz való pozitív attitűdváltást, értelemszerűen alkalmi és állandó jelleggel újabb szolgáltatásokat is meghonosítanak a konzorciumban lévő településeinken. Mindezek révén azon területek, ahol szolgáltatásbeli hiányosságok tapasztalhatóak a konzorciumban lévő településeinken, mint például a közösségi és szabadidős programokhoz való hozzáférés, a képzésekhez való hozzáférés, az egészséges életmódhoz és a sportolási lehetőséghez való hozzáférés, a projekt megvalósítása és fenntartása révén felszámolásra kerülnek. Tehát a projekt által megvalósított beavatkozás jelentős mértékben képes lesz csökkenteni, mint járási, mint megyei, mint országos szinten azt a jelentős különbséget, amelyet azon szolgáltatások akadályoztatott elérhetősége jelenti a településeinken élő emberek számára, amely szolgáltatások tulajdonképpen már alapvetőnek tekinthetőek a XXI. században.   

A tervezett beavatkozások az esélyegyenlőség elve mentén biztosítják a konzorciumban lévő településeinken a célcsoport tagjainak a már elérhető szolgáltatások igénybevételét magasabb színvonalon, valamint újabb szolgáltatások létesítését is lehetővé teszik ezen beavatkozások a Helyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Terv alapján. A beavatkozások megtervezésénél figyelemmel voltunk a bevonni kívánt célcsoportok tagjainak igényeire, szükségleteire, érdeklődésére és élethelyzetére.

Projektünk célcsoportját a konzorciumba lévő településeink lakossága jelenti, ezen belül a hátrányos helyzetű aktív korúak (18-59 évesek), a fiatalkorúak (14-18 éves korosztály), és az idősebb korcsoport (60 év felettiek). Továbbá számítunk, mint célcsoportra a helyi közszolgáltatásban dolgozókra, mivel reményeink szerin így csökkenthetővé válik a hátrányos helyzetű célcsoporttagok intézményekkel, különös tekintettel, a közintézményekkel szembeni bizalmatlansága.

Reményeink szerint a beavatkozások hatására a hátrányos helyzetű célcsoporttagok számára jelentősen javul az önérdek érvényesítés, és a munkaerő piaci pozíciója. A fiatalabb és az idősebb korcsoport számára biztosított programok, események és rendezvények elősegítik lokális szinten a szabadidő hasznos eltöltését, a kortárs közösségek megerősödését. A nagyobb rendezvények esetében számítunk a generációk közti feszültségek feloldására is. A beavatkozások során megvalósítani kívánt programelemek elősegítik a nemzetiségek közti párbeszéd elindulását és fenntartását, amely hozzájárul a települések kulturális bázisának bővüléséhez és erősödéséhez.